Arborétum Pákozdon és az Ingókövek

Az arborétumban tájfutást rendeztünk. Egyik állomástól a másikig szaporán szedtük a lábunkat. Az erdei állatok elbújtak előlünk, mert ahogy meghallottak minket, azt hitték, hogy vadmalac csapat csörtet az ösvényeken. Ezért is nem láttunk például egyetlen elefántot sem. Mondta is Vivi, hogy azok nagyon félénk állatok, ilyen zajban megriadnak, és elrepülnek a fülükkel.

Láttunk pici vadlest, Kristóf felmászott rá, de mégsem látott pici vadat.

 

És hát persze, hogy siettünk az arborétumban, Viki néni, hát még el kellett mennünk az Ingókövekhez! Nyilván ott is csak a rohanás várt minket, mert itthon meg anyáék vártak.

Néhányan úgy gondolták, hogy elfáradtak, pihennének, ennének, de a kis partizáncsapat azért felfedezett egy-két követ:

A buszút visszafelé rövidnek tűnt, mert úgy elpilledtünk, hogy elnyomott bennünket az álom. Az egyik percben még Pákozdon voltunk, a másik percben már a Kondor sétánynál!
Anya, te voltál már itt? Figyelj, vigyél el egyszer kérlek!