2013. január 6., vasárnap

Iskolai karácsony

Azt mondták a tanító nénik, hogy a szünetet megelőző utolsó nap nem fogunk tanulni. Akkor vajon mit csinálunk? Hiszen iskolába azért járunk, hogy okosodjunk! (Legalábbis Anyuék ebben reménykednek!)
Az első szünetben idegen nyelvű téli dalokat énekeltek nekünk a felsősök. A Nagyszínpadosok jelenetet adtak elő.
Az osztályteremben Világvége játékot játszott velünk Tündi néni. Hatalmasakat kacagtunk! Majd kipróbáltuk a Szóbeszéd nevű játékot. 2 kisgyerek és Viki néni kiment a teremből. Nem azért, mert rendetlenkedtek! Csak azért, hogy ne hallják, ahogy Tündi néni 1 hosszú mesét olvas fel Vivinek. Vivi elmesélte a történetet Dzseninek, Dzseni Beninek, Beni pedig Viki néninek. Végül a tanító néni adta elő a történetet. Csöppet sem hasonlított arra, amit Tündi néni mesélt az elején. Na, így keletkezik a pletyka! Mi ezen nagyokat derültünk, egy-két kisgyerek nevettében még a székről is lefordult.
Aktivityt is játszottunk. Kártyákat húztunk, amiről a szavak jelentését el kellett mutogatni, le kellett rajzolni vagy el kellett magyaráni. Zálogot adott, aki nem Aktivityzett ügyesen. A zálogkiváltósdi nagy siker volt.
Végül felfaltuk az összes édes és sós süteményt. Még azt is, amit előző nap közösen gyártottunk. Kókuszgolyót készítettünk, majd alaposan behabzsoltuk.
Meseelőadást is láttunk:

 Amikor beléptünk a kistornaterembe, nem akartunk hinni a szemünknek. Gyönyörű díszletek között alig ismertük meg az osztálytársainkat. Kis fenyőfaként először észre sem vettük Dzsenit.
  Gyertyaként Lulu mosolygott felénk.
 Egy kisfiú a háttérben húzódott meg és várta a végszavát. Hiszen ő Beni! Nahát!
 Az előadás lebilincselő volt. A kis óvodás vendégeink is tátott szájjal bámulták a színjátszókörösök előadását.

 Az osztályunkból még Zoli is szerepet kapott, csak ügyesen álcázta magát.
Gratulálunk nekik és nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Bárcsak sok ilyen nem tanulós iskolai napunk lenne!!!

Karácsony

Technika, rajz és informatika órákon azon ügyeskedtünk, hogy minél szebb, jobb, több ajándékot készítsünk a szüleinknek. Gyönyörűen be is csomagoltuk a meglepetéseket. Lehet találgatni. Vajon mi lesz a fa alatt? Talán masni Anyunak?
 Esetleg csokornyakkendő Apunak?
 Netán Anyu hajába hajpánt készült?
 Vagy sál?
Esetleg bukósisak? Napszemüveg? Búvárszemüveg? Fejdísz?
 Dzseni el akarja árulni a titkot. Jaj, ne!
 Laura leginkább megenné a meglepetést. No, jó! Inkább megmutatjuk, hogy mit álcáz a csomagolópapír!
Gyönyörű cserepes fácskát hajtogattunk drótból. Nagyon sokat dolgoztunk vele, reméljük, elnyerte a tetszéseteket!
 Azt gondoltátok, hogy boltban vásároltuk, ugye? No nem! Egyszerűen csak ilyen ügyesen tekergettük a drótot és fűztük fel a gyöngyöt.